Intejú a TTQ-val, Zenész Magazin

„ Olyan érzés volt ezzel a zenekarral együtt játszani, mint a kezdetekkor a Michael Brecker Band-ben.” – mondta Joey Calderazzo, világhírű amerikai jazz zongorista a Transform Quintet-ről, akik idén ünnepelik tíz éves születésnapjukat. Eged Márton basszusgitárossal és Gálfi Attila dobossal cseverésztünk egymás szavába vágva lemezeikről, koncertjeikről és a zenéhez való hozzáállásukról.

Goldsmann Tamás
Zenész Magazin, 2008. június-július dupla szám

The Transform Quintet

„ Olyan érzés volt ezzel a zenekarral együtt játszani, mint a kezdetekkor a Michael Brecker Band-ben.” – mondta Joey Calderazzo, világhírű amerikai jazz zongorista a Transform Quintet-ről, akik idén ünnepelik tíz éves születésnapjukat. Eged Márton basszusgitárossal és Gálfi Attila dobossal cseverésztünk egymás szavába vágva lemezeikről, koncertjeikről és a zenéhez való hozzáállásukról.

Ha gyorsan végigfutok a biográfián az a legszembetűnőbb, hogy a zenekar neve is változott, sőt a tagok is gyakran cserélődtek. Mi volt ennek az oka?
Gálfi Attila: Tíz évvel ezelőtt elég erős latinos beállítottsággal kezdtünk el a zenekarban játszani, de idővel rá kellett jönnünk, hogy itt a Kárpát-medencében ez nem annyira működik. Ezzel párhuzamban pedig nagyon jellemző volt akkoriban, hogy mindenevők voltunk a zenei stílusok terén. Ezért aztán nyitottunk. A zenekar első felállása gitár, zongora, dob, basszus, ütőhangszer volt. A második felállásban a gitárt lecseréltük szaxofonra, ekkor lépett a zenekarba Jela (Jelasity Péter), a harmadik felállásban pedig leváltottuk az alt szaxofont tenorra, így került a képbe Ávéd János.
A váltásokra azért volt szükség mert más hangzásra vágytatok vagy voltak emberi tényezők is?
Eged Márton: Jela főleg a Ghymesben játszott akkoriban, voltak időegyeztetési problémák, de békében váltunk el, azóta játszottunk már együtt, például a tíz éves bulin az A38-on.
Gálfi Attila: Ávéd Jani érkeztével lehetőség nyílott a finomabb megszolalás felé elindulni, de úgy érzem, hogy a zenekar hangzása akkor is finomodott volna, ha Jela marad.
Eged Márton: A zenekar folyamatosan változott hangzásban a tíz év alatt. Fontos egyébként megjegyezni, hogy nem egy session formáció vagyunk, hanem egy zenekar, mint a Yellowjackets. Persze mindenhol vannak tagcserék, de alapvetően zenekar vagyunk.
Háromévente jöttök ki új lemezzel. Tudatos döntés ez, vagy egyszerűen csak ez a zenekar tempója, esetleg az anyagiak gátolnak…?
Eged Márton: Kell idő ahhoz, hogy a számok beérjenek.
Gálfi Attila: Nem tudom mi lett volna, ha dől a pénz, lettek-e volna gyakrabban lemezeink. Nem tudom…
Eged Márton: Folyamatosan próbáljuk, játsszuk a koncerteken, de befejezni így sem lehet. Volt már olyan eset, hogy elővettünk régen nem játszott számot és újra nekilátunk. De azt el kell gyorsan mondanom, hogy a számok nagy részét Horváth “Tojás” Gábor, a zenekar billentyűse írja, így tehát a tempó és a kreativitás is egyben Ő maga. Elhozza a próbára és közösen összerakjuk.
Gálfi Attila: Az utóbbi lemezen már te is szerepelsz szerzőként.
Eged Márton: Igen, mostanában már én is viszek ötleteket, de alapvetően Tojás a szerző. Ezáltal meg is határozza a zenekar folyamatosan alakuló hangját és stílusát. Merthogy modern zenét játszó zenekar lévén folyamatosan megy az agyalás a sound-on. Mindenki fejleszti a hangszerparkját, egyénileg is változunk és ezáltal a zenekar is változik. Az elektronikától sem rettentünk meg, a második lemez utolsó dala a Driving a drum and bass szellemében született, használtunk samplert és sokféle effekteket.
A Driving-ben dobgép is szól? Egyszerűen nem tudtunk eldönteni a szerkesztőségben olyan a groove…
Gálfi Attila: (Nevet) …nem, abban nincsen dobgép. Az mi vagyunk, az élő.
Ritkán hallani ilyen tempót.
Gálfi Attila: Az az igazság, hogy az egy jóval erősebb szám, mint amiket most írunk. Nem véletlen, a Jela beállítottsága és Ávéd Janié nagyon különbözik. Talán nem a legjobb szó, de Jani által a zenekar is szofisztikáltabb hangzású lett. Ő a mainstreamebb, finomabb világból érkezett. Bár ezzel tisztában voltunk, ezért is hívtuk őt, mert a zenénket egy mainstream-es sound-dal szerettük volna elegyíteni.
Mondhatjuk úgy is hogy kezd lenyugodni a zenekar? Vagy kezditek feldolgozni, amit a kőbányai iskolában és a jazz tanszakon kaptatok?
Eged Márton: A jazz tanszaktól sokmindent kap az ember. A tudásanyag elsajátítása mellett a jazz standard-ek játszása által tágabb látásmod nyílik a mainstream jazz világára, formálodik az egyéni hangzás is. Alapvetően befolyásolja a zenészt az iskola. Jelenleg hárman vagyunk a zenekarból tanszakosok Tojással és Jánossal együtt. A lenyugvást pedig úgy érteném inkább, hogy az a fiatalos mitugrászság már kezd elmúlni, ami az elején jellemző volt, kezd letisztulni mit és hogyan szeretnénk.
Ahogy az Each Other’s Children számait hallgattam, nem annyira tűnt fel a finomulás. Nem lehet, hogy ezt csak ti érzitek egyelőre?
Gálfi Attila: Ez a lemez még egy nagyon kezdeti pontja annak, amiről most beszélünk. De már nyomokban érezhető.
Van némi rálátásotok már a körülményekre. Hogyan látjátok, mennyit változott a közönség tíz év alatt a Transform esetében?
Eged Márton: Azt gondolom, hogy a mi zenénk mindig is szélesebb rétegnek szólt, nem kifejezetten egy jazz célközönségnek, ha be kellene határolni, akkor mondhatnánk fusion – jazznek de talán a legjobb a crossover jazz. Ezáltal a mi közönségünk nagyon vegyes volt korábban is most is.
Gálfi Attlia: Azt mondanám, hogy a közönségünk kiváncsian figyeli, ahogy a zenénk alakul. A kezdetekkor sokkal populárisabb zenét játszottunk, mostanra pedig már összetettebb, progresszívabb a zenénk. Persze nem igyekszünk elefántcsont-toronyba, de tudatosan váltottunk.
Eged Márton: Én optimista vagyok, mert egyre több ember jár hasonló stílusú zenéket meghallgatni, egyre több a klub, ahol felléphetnek jazz-közeli zenekarok, a média is jóval többet foglalkozik a műfajjal, már a tévék is felvállalják, hogy koncerteket adnak le és nem csak külföldi produkciókat. Ma már Budapesten minden nap elmehetsz koncertre, olyan nagy a választék a zenekarokból és a klubokból is. Ilyen korábban nem nagyon volt, vagy ha mégis, az nagyon öreges volt. A másik az oktatás. Rengeteg iskola van, a Kodolányival együtt már két jazz tanszak, egyre több a jazz-zel foglalkozók száma.
Nincs ebben szerintetek némi sznobság?
Gálfi Attila: Ha ez sznobság, akkor hajrá!
Eged Márton: Szerintem ez nem sznobság, hanem divat. De a sznobsággal sincs semmi probléma, mert mindig is ők tartották el ezt a műfajt.
Rengeteget játszottatok Csehországban, Prágában. Ott hogyan éreztétek magatokat?
Gálfi Attila: Fantasztikus volt. Képzelj el egy nagyon frekventált helyen egy klubot, mint mondjuk a Mátyás pince mellett Budapesten, ahol nyüzsögnek a turisták és a Cseh fiatalok, akik leülnek és hallgatják a koncertet, figyelnek. Eddig ötször volt turnénk Csehországban és Szlovákiában, összesen kb ötven koncert. Fantasztikus a közönség, volt ahol annyira ismerték a lemezünket, hogy énekelték a számaink témáit, miközben játszottunk, mint egy rockkoncerten. De játszottunk a Lengyel határnál egy kisvárosban is, ahol a jazz klub gyártelepek között, néhány méterre a határtol volt. Abszolúte reménytelennek tűnő hely, mégis rengetegen voltak, lejártak az emberek meghallgatni ki játszik este. Ráadásul ott volt a magyarszki banda, ami külön érdekesség.
Mennyire próbálkoztok a külföldi jelenléttel?
Eged Márton: Budapesti bázisú zenekar vagyunk, mindig szeretünk turnézni, utazni oda, ahol szívesen látnak. Persze jo volna még többet külföldön játszani.
Gálfi Attila: Sokan panaszkodnak, hogy milyen nehéz Magyarországon zenélni, bezzeg máshol. Szerintem itthon nagyon sok jó zenész van, lehetőség is adódik, ennek ellenére azt olvasom az interjúk egy részében, hogy milyen rossz ebben az országban. Nem szeretnék a nagy aggastyán mindentudó szerepében lenni, de nálunk is volt egy ilyen időszak, hogy semmi sem tetszett, semmi nem volt elég jó, aztán jobb úgysem lett, de rájöttünk, hogy mennyi mindent nem is tudunk még a hangszeren és a zenében.
Eged Márton: Lelkesedésből kezdtünk el játszani és ezt a mai napig meg tudtuk őrizni, nem akartunk és nem is akarunk sztárok lenni.
A legutóbbi lemezt a Fonó adta ki, a korábbiak magán kiadásban jelentek meg. Elkezdtetek a kiadóknál kopogtatni?
Eged Márton: A maszek kiadásoknak voltak előnyei és hátrányai, most egyszerűen csak azt szerettük volna, ha valaki kézbe veszi az ügyeket. Felmerült néhány kiadó és a Fonó tűnt a legideálisabbnak. Örülünk az együttműködésnek, a Fonosok igazán kiválo munkát végeznek.
Elmondanátok, hogy hol játszotok még a Transform mellett?
Gálfi Attila: Gyémánt Bálint triójában játszunk együtt, illetve a trió pedig a Vidámpark zenekart alkotja Őz Zsolt és Dr. Papocsi Lászlo mellett
Eged Márton: Ha már itt tartunk, mindenki szerteszét van, mindannyian játszunk itt is, ott is. A Transform Quintet mellett játszom a Hrdware-Fusion Tribute to Jimi Hendrix nevű formácioban is, ahol Hendrix dalokat dolgozunk meg. Tojással együtt zenélünk Gereben Zita zenekarában és Hajos Laura jazz énekesnővel. Ávéd János a MAO-ban, Ávéd-Csongrádi-Mindsweeper-ben.
Gálfi Attila: … ami egy fantasztikus zenekar, mainstream akusztikus jazz. Tanszakos vizsgán hallottam őket, elképesztően jók, a tanárok is le voltak nyűgözve.
Mik a terveitek 2008-ban, most, hogy tíz évesek lettetek?
Gálfi Attila: 2006 decemberében adtunk három koncertet Joey Caldarazzo-val közösen,őt talán nem kell bemutatni, de annyit mindenképpen elmondanék, hogy sokáig Michael Brecker oldalán zenélt, jelenleg ő a Branford Marsalis Quartet zongoristája. Oriási élmény volt vele zenélni, ő is nyomta folyamatosan, hogy folytassuk, és úgy tűnik idén őszre összejöhetnek a dolgok, turnét és lemezfelvételt egyaránt tervezünk. Határozott közösen kialakított a koncepcionk a hangzást illetően, Joey kompozicíobol és a sajátjainkbol is válogatunk.

Goldsmann Tamás
Zenész Magazin, 2008. júniu-július dupla szám

2008-09-18

Posted in Sajtó